Tükör

Tükör
A tükör több százéves találmány, a XVI. századi Velence muranói üveggyárában sikerült higanygőzöléses eljárás segítségével előállítani megfelelően tükröződő felületet. Azóta szó szerint meghódította a világot. Szinte bele sem tudnánk gondolni milyen lenne az életünk nélküle. A reggeli, esti fürdőszobai műveletek, a hölgyek sminkelése, az urak borotválkozása is nehezen képzelhető ma már a nélkül, hogy lássuk magunkat benne. De szerepe van a divat pokoli sebességgel történő változásában és sokan a tükör miatt kezdenek jobban odafigyelni az egészséges táplálkozásra, vagy kezdenek bele fogyókúraprogramokba stb. Látható tehát, hogy a tükör számtalan módon hat mindennapi életünkre.

A hagyományos víztiszta normál float tükör mellett ma már nem ritka a színezett tükör (szürke, bronz, zöld), illetve léteznek gyárilag antikolt megoldásokkal is. Vastagság szerint a 3, 4, 5 és 6 mm a járatos méretek.

A megmunkálás tekintetében megkülönböztetünk úgynevezett típustükröket, amik meghatározott kötött formában és méretben szériagyártásban készülnek, valamint egyedi gyártásúakat, melyek a konkrét vevői igények szerint kerülnek legyártásra. Ez az egyedi tükör lehet normál derékszögek által határolt felületű, de gyártható íves, alakos kivitelben is. Legtöbb esetben a tükörlapok szélét különböző csiszolással látjuk el, ami egyrészt megvéd az üveglap vágása ellen, valamint esztétikai funkciót is ellát.
Külön említendő még a csiszolással kapcsolatban az úgynevezett fazettázás eljárás, ami egyfajta díszcsiszolás, és mintegy keretbe foglalja a tükrünket jellemzően 10-60 mm vastagságban.

Ötletek

Tükör - bútorajtó
Bútorajtó
Tükör - bútorlapon
Bútorlapon
Tükör - egyedi formák
Egyedi formák
 
 

Egyedi tükör

Egyedi tükör választékunk teszi különlegessé kínálatunkat. Az üzemeinkben gyártott tükröket megtalálhatják a borotválkozó tükörtől kezdve az egyszerű fürdőszobai, előszobai tükrökön keresztül, a fitnesz termek óriási tükörfelületeit is beleértve. Számtalan szín, méret és forma kombinációja rendelhető egyedi tükrökből.
Ha nagyobb felületen sorolva kerül beépítésre a tükör, akkor feltétlenül csiszolt élekkel kell a tükörlapokat illeszteni és biztosítani kell, hogy a felületek síkban maradjanak, különben az illesztéseknél nagyon csúnyán torzítani fog a tükörkép. Az ilyen feladatot feltétlenül gyakorlott szakemberrel kell elvégeztetni.

Egyedi tükör ötletek

Egyedi tükör - fazettázott dísztükör
Fazettázott dísztükör
Egyedi tükör - ovális
Ovális
Egyedi tükör - kör dísztükör
Kör dísztükör
Egyedi tükör - pajzs forma
Pajzs forma
Egyedi tükör - rombusz
Rombusz
Egyedi tükör - sárkány forma
Sárkány forma
 
 
Lehet-e különböző színezésű tükröket sav maratni vagy homok fújni, ilyenkor milyen eredményre számíthatunk?

Természetesen. Teljesen más színű lesz a végeredmény a hagyományos ezüst tükör vagy a barnás bronz tükör illetve a kékes-szürkés füst tükör savmarása esetén színvilágát tekintve.
 
 
A tükör árak tekintetében igyekeztünk olyan megoldást találni, amellyel a megrendelőink biztosak lehetnek benne, hogy mind minőség, mind az üveg ár tekintetében a legjobb helyre fordultak. Biztosak vagyunk benne, hogy vállalkozásunk kis és nagykereskedelmi háttere (Európa vezető üveggyáraiból kamiontételben vásároljuk az alapanyagokat), automatizált modern gépparkja, illetve tapasztalt szakembergárdája révén a legjobb minőségi színvonalon és a legkedvezőbb árazással juthatnak hozzá termékeinkhez, amennyiben minket tisztelnek meg megrendeléseikkel.
 
 
Kérjen ajánlatot most!
 
Elérhetőség
Üvegkalmár Plusz Kft.
1044 Bp, Ipari Park u. 11.
Tel.:+36-1-232-1209
Hétfő-Péntek: 8.00-16.00
Visszahívás -, és Árajánlatkérés gomb