Hangszigetelt üveg

Hangszigetelt üveg
A hangszigetelt üveg megjelenését korunk egyik legkártékonyabb környezetszennyező hatásának megjelenése, a zajártalom tette szükségessé. Az egykor csendes utcák, terek ma már legtöbbször egy zajosan lüktető, nyüzsgő város részeivé váltak így szükségünk van a komfortosabb, és főleg pihenésre is alkalmas élettér kialakítására, melynek fontos része, hogy ablakaink bezárása után, a külvilág zajának lehetőleg minél nagyobb hányada kívül maradjon.
Ilyenkor határozunk úgy, hogy jelenlegi nyílászáróink üvegezését hangszigetel üvegezésre cseréljük. Nézzük milyen lehetőségeink vannak!
Egy üvegszerkezet hangszigetelési értéke nem más mint a hanghullámokkal szemben kifejtett ellenállása. A zajgátlás mértékegysége a decibel (dB)

Vizsgáljuk meg, mit is jelent pár decibeles javulás egy ablak esetében!
  • 1-2 dB nem érzékelhető
  • 2-4 dB alig érzékelhető
  • 5-10 dB határozottan érzékelhető
  • 10-20 dB meghatározó javulás
A fenti felsorolásból is látszik, hogy célszerű a 10-20 dB-es csökkentéssel tervezni, mert az már jelentős változást eredményez komfortérzetünkben. Új létesítések esetén, pedig az a nagyságrend az, amivel érdemes terveznünk.
 
 
 
Mértékadó
külső zajszint
(dB)
 
 
A nyílászárók szükséges léghanggátlási értéke (Rw)
 
Hangszigetelő üveg ábra
Kórházak,
szanatóriumok
Lakások,
hotelek
Irodák,
munkahelyek
 
55
 
 
35
 
 
30
 
 
-
 
 
56 - 60
 
 
35
 
 
30
 
 
30
 
 
61 - 65
 
 
40
 
 
35
 
 
30
 
 
66 - 70
 
 
45
 
 
40
 
 
35
 
 
71 - 75
 
 
50
 
 
45
 
 
40
 
 
 

Hangszigetelés

  • Asszimetrikus felépítésű fokozott hőszigetelő üvegszerkezet (36 dB, ug=1,4 W/m2K)
  • Hanggátló fóliával készült fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek (45 dB-ig, ug=1,4 W/m2K)
  • Műgyantával laminált fokozott hőszigetelő üvegszerkezetek (akár 50 dB-es hanggátlás)
Magának az ablaknak a következő feltételeknek kell(ene) megfelelni:
  • 6 helyen záródó ablakrendszer
  • jó minőségű tömítések
  • hangszigetelő üvegszerkezete
  • szakszerű beépítés
Üvegtechnikai megoldások:
  • aszimmetrikus felépítés (pl.: külső üveg 6mm vastagságú, belső 4mm-es)
  • megnövelt távtartó
  • speciális gáztöltés
  • többrétegű külső ragasztott üvegek
 
 
Korrekciós értékek:
A spektrum "C" illetve "CTR" korrekciós értékek, a mért frekvencia tartományon (100 - 5000 Herz) kívül eső zajt okozó tevékenységeknek és a környezeti terheléseknek a hangszigetelési értékre kifejtett csökkentő hatását.

Alapszabályként megállapítható, hogy 10 decibeles hangszigetelés javulás következtében a belső terekben a zajszint a felére csökken.

További kombinációs lehetőséget biztosít, hogy a ragasztott biztonsági üvegek lágyfémbevonatos formában is készülhetnek, tehát hőtechnikai oldalról is megfelelnek az elvárásoknak.
 
 
Milyen zajcsökkentő értékkel érdemes felújítani meglévő hangszigeteletlen ablakaimat?

Ha egy nyílászáró cseréjének célja a hangszigetelés javítása, akkor legalább 5 dB javulást kell megcélozni a felújítás során.
 
 
Kérjen ajánlatot most!
 
Elérhetőség
Üvegkalmár Plusz Kft.
1044 Bp, Ipari Park u. 11.
+36-1-232-1209
Hétfő-Péntek:
7.00-16.00
Visszahívás -, és Árajánlatkérés gomb